drumondNem a kérdésre válaszoltál.
Énnem azt kérdeztem, hogy mit bánt meg. Hanem, hogy hogyan, ha tudta? Mert mindent tud.
1: Ha valakit felküldesz a padlásra, és megkérdezi, hogy hogyan, mert nincs létrája, azt válaszolod, hogy "fel kell menni"?
Nem érdekel, hogy Isten mit bánt meg, mert erre nekem is van ötletem még ha álmomból keltenek is. Épp ezért nem érdekel. Az érdekel, hogy hogyan lehetséges, hogy ha mindent tud, akkor megbánhat bármit is?
2: Ha Isten az embert tökéletesnek teremtette, hogy eshet bűnbe? Isten tökéletes, Ő képtelen bűnbe esni. Ha az ember tökéletes, akkor ő is képtelen. De nem tökéletes.
Nem kell válaszolnod. Nem tudsz válaszolni. Te megtanultad jól azt, amit elmondtak neked.
Olvastam Bibliát. Még tinédzserkoromban minden este, és nem értettem, miért mond ellent magának. Miért állítja egyszer azt, hogy a világ maga Isten, szeresd, majd azt, hogy ne szeresd a világot, mert az csak a testnek van?
Én az igazságra vagyok kíváncsi, nem arra, amit bele vernek a fejekbe, hogy elvegyék a szabadságot, a gondolkodást, a tanulást, hogy egy olyan úrnak szolgáljunk, aki szerint egyedül a szenvedés és az önkéntes szolgaság az, ami a Mennyországba vezet.
Megannyi ember a kereszténység előtt képes volt boldogan élni. Miért? Azért, mert keresték az utat a boldogság felé, de rájöttek, hogy a boldogsághoz az egyetlen út, ami vezet, az a boldogság. Ha em akarsz háborút, ne a háború ellen állj ki, hanem a békét hirdesd. Ha tudni akarsz, ne egy könyvet bújj, hanem nyílj meg a világ, a Teremtés felé, mert azáltal szól a Mindenható hozzád.
És ennek ellenére, bár se nem állítani, se nem tagadni nem tudom Isten létét, abban biztos vagyok, hogy ha jó világot akarunk ezen a Földön, akkor jó világot akarjunk, és ne csak a fennálló rendet kövessük vakon.
"A cél szentesíti az eszközt", mondja néhány hívő. Hiszel a szeretetben? A békében? Akkor a háború megengedhető? Igen, mert szentesíti? Akkor is, ha a célodat kell felrúgd?
Akkor döntsd el, mi a fontosabb. A cél vagy az eszköz.
Nézd meg a Mennyei Királyságot!