Telepíteni akartam A Times New Roman betűkészletet Ubuntura. Terminálban tettem ezt, bemásolgatva a neten talált parancsokat. Egy ponton bejött egy színes ablak, amelyen a Microsoft el akarta velem fogadtatni, amit. Erre egy piros keretű <Ok> gomb lett volna hivatott. Nem jöttem rá, ezt hogyan "nyomhatnám meg". Hiszen ugye a terminálban voltam, amely nem egy gombos-grafikus felület. És úgy látszott, addig megáll a telepítés 38%-on. Úgyhogy kikléptem a terminálból. Újra is indítottam az operációs rendszert. Gondoltam, Synapticcsal próbálkozom. De annak indulása helyett a rendszer ezt írja ki: "Nem sikerült kizárólagos zárat szerezni. Ez általában azt jelenti, hogy egy másik csomagkezelő is fut (mint az apt-get vagy az aptitude). Előbb, kérem, zárja be az adott alkalmazást."
Az első kérdésem: milyen paranccsal tudok ennek eleget tenni?
A második: mit tegyek, ha legközelebb aztán meg kellene nyomnom az <Ok>-t?
Előre is köszönöm!