tenkes Talán emlékszel is, rányomtam én az erről indított témád kapcsán egy pendrive-ra a rendszert, és határozottan tetszett is, hogy lehet nyomatni rajta valamennyire egy Linuxot is, bár nekem végül annyira a kismillió partíciója miatt, meg mert nem is indult el minden gépemen nem jött be. Most meg látok itt is és a mint.hu-n is témát, hogy a Chromebookon nincs hang. Itt megoldották, de amott még nyitott az akta. Nekem ez sem hozta meg a kedvemet hozzá.
Én az Androidot se annyira komálom, szükségmegoldás a telefonon, közel sem jó számomra arra, amit egy számítógépen lévő rendszer nyújt. A szövegeket kijelölni, beilleszteni, formázni egy kínszenvedés. Ha onnan küldök be hozzászólást, akkor még az is előfordul, hogy parancsnál elhagyom a kóddá formázást.
Ugyanakkor van az ismerősöm, akinek az Android fekszik, azt ismeri a telefonján és ezért szereti a tabletjén is, azzal boldogul, szerintem neki az is jó, hogy ugyanott pötyög, ahol a szöveg megjelenik így ő könnyebben ír, sőt olyanról is tudok, akinek az írás nagy kihívás és kizárólag androidot használ, úgy keres a neten, hogy bemondja a mondókáját a mikrofonba.
Szóval természetesen el tudok képzelni olyan felhasználót, akihez passzol a Chrome OS / Chromebook, de azért nálam a sorrend fordított irányban: Android, Chrome OS, Linux.
Eddig nekem az jött le, hogy olcsó a Chromebook, de nem fut rajta jól a Linux, valamint könnyű rendszer a Chrome OS, de nem fut minden gépen és nem is annyira korlátlan mint egy Linux.
Maradnék a használt üzleti laptop + Debian kombinációnál.