mercipapa Olyan tempót diktálsz, hogy nem tudom lekövetni.
Akkor a live alatt van net.
Ha most is úgy telepítesz, mint az előbb, akkor lehet, hogy a telepített rendszer alatt megint nem lesz.
Ebben az esetben bootolj be újra a telepítőről, ott legalább van net és írd már meg, hogy milyen hálózati kártya van, mivel van meghajtva a live alatt, hogy ott megy.
Nyitsz egy terminált (Ctrl+Alt+T)
sudo apt install inxi
enter, fogsz kapni egy kérdést, melyre „Y” majd entert kell ütni.
inxi -F
enter
Amit válaszol a gép, azt szépen karakteresen visszamásolod nekünk ide.
(Volt már olyan, hogy live alatt valami ment, de mivel hagyták, hogy a gép telepítés közben neten legyen, a rendszer frissítette magát és a telepített rendszer jelentősen eltért a live rendszertől, ami korábban működött a telepített rendszeren már nem.
Ilyen esetben a bevált gyakorlat az, hogy a live rendszert elvágjuk az internettől, így telepítünk, ekkor a legnagyobb az esélye, hogy a telepített és a live rendszer meg fog egyezni. A telepítés utáni első indítást követően egyből rendszer-visszaállítási pontot készítünk és a frissítéseket csak ezután engedjük rá a gépre, megpróbáljuk kiszűrni, hogy melyik rontja el a rendszert.)