Sziráki TamásDe igenis kell vitatkozni. Sokan nem is tudom, egy rózsaszínű felhőben látják a világot. "Emberiesség másokkal szemben" ez jó duma volt 1960-as 70-es években, tudjátok a hippi korszak. Én nem igazán tudom ezt magamnak lefordítani egy operációs rendszerrel kapcsolatban.
Különben amint egyszer már kifejtettem, és akkor nagyon kikaptam miatta (mindenki nekem esett) az Ubuntu célja is végső soron piac és ezzel pénzszerzés. Nem azzal a módszerrel mint az MS, de a lényeg azonos.
Más: a francia csendőrség valóban jól csinálja mert megengedheti magának a távlati tervezést, de bizony a spec. programok átültetése linuxra nagyon-nagyon sok pénz.
Van a magyar rendőrségnek windows alapokon egy integrált rendszere a Robotzsaru 2.
Ez közrendevédelmi, bűnügyi, bűnügyi technikai, igazgatásrendészeti minden egyben rendszer, országosan (össze van drótozva mindenki) használják. Úgy kell elképzelni, hogy elektronikusan gépben van az egész akta, a papíralapú mellett. Nagyon szigorúan behatárolt jogosultsági rendszerrel működik, ki, miben kereshet, mibe nézhet bele országos vagy akár helyi szinten, illetve egyáltalán miben dolgozhat.
Na például ennek az újraírása linux alapokon egyrészt eszméletlen munkavolna nagyon-nagyon sok pénz kellene hozzá, másrészt nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e? Mondjuk valószínűleg lehetséges és a 25 milliárdból még a költsége is fedezhető volna, de ehhez hosszútávú jól átgondolt tervezésre és akaratra volna szükség.
Ehhez nálunk csak a hosszútávú gondolkodás, az akarat, és a pénz hiányzik.