gytoth tehát bármit is feltételezni botorság
Jópár adatot közölt és azok alapján is, hogy képes volt megcsinálni azt amit mondott, a józan ész szerint lehetnek erős (jól valószínűsíthető) feltételezések.
Ami biztos, hogy szelektíven, másolási és olvasási gondjai voltak. Ráadásul attól függően, hogy mivel formázta meg a kártyát. Ezeket a fórumtársunk közölte.
Azt is, hogy az SD kártyát kivette a fényképgépből és (valamilyen olvasón keresztül) letöltötte a képeket a linuxos gépére. Majd megformázta a kártyát. Azt nem írta, hogy egy könyvtár rendszert is gyártott volna. A könyvtár rendszert nyilván a fényképezőgép hozta létre. Nem folytatom tovább, az előzményeket Te is megtudod ismerni (Tudom, botorság feltételezni, de feltételezem, hogy képes vagy rá.).
A fórumtársunk egy problémájával jött. Ha úgy gondolod, tudsz olyant mondani ami segíthet, tedd meg. Ha nincs jónak tűnő gondolatod, akkor ne árts akár csak a fórum hígításával is.