http://itmanagement.earthweb.com/osrc/article.php/12068_3780876_1
A fenti cikk szerzője hasonlóságokat vél felfedezni abban, ahogy az Ubuntu és Barack Obama közelíti meg saját területét. Nagyon röviden, így tudnám összefoglalni a gondolat menetet:
A Demokratáknál és a Szabad szoftveres világban is van egy szigorúan az elvekhez ragaszkodó réteg, akik nem tesznek engedményeket, hanem a végsőkig kiállnak elveik mellett. Ezt a hozzáállást példázhatja Dennis Kucinich és Richard Stallman. Vagy a Linux disztribúciók közül pl. a GNewSense. A szerző szerint Barack Obama és az Ubuntu kompromisszum készebb, felismerik és elfogadják, hogy ezek a szigorú elvek a tömegek számára nehezek és ezekkel jelen külső körülmények között(pl egy olyan világban, amit a Windows dominál) nehéz megszólítani őket. Ezért itt-ott lemondanak az elvek szigorú betartásáról, hogy elérjék a mainstream világot. Erre lehet példa, hogy Obama alapvetően a centrumhoz szól és kész olyan témákban, mint a fegyverbirtokláshoz való jog, vagy a tiszta szénerőművek kérdése bizonyos engedményeket tenni, míg Kucinich egyértelműen a fegyverbirtoklás és a környezet károsító energiaforrások tilalma mellett foglal állást. Ubuntus példa lehet a proprietary driverek telepítését elősegítő Restricted Drivers Manager bevezetése. Mark Shuttleworth nem volt boldog, hogy épp ezt lépik meg, de szükségesnek tartotta. Hogy mihez? "Szeretném, ha Szabad Szoftvert adhatnék akár a nagyanyámnak. Szeretném, hogyha a CD-t berakva, ő maga képes lenne azt telepíteni számítógépére. Szeretném ha megtapasztalhatná a Szabad Szoftverek teljes erejét, ezáltal pedig egy erősebb érvet teremteni a gazdaság szereplőinek, hogy vegyék komolyan a Linuxot." További példa lehet, hogy míg egy átlag Demokrata alapvetően harcban áll a Republikánusokkal, addig Obama igyekszik őket megnyerni ügyének. Ugyanígy, míg linuxos körökben nem ritka ellenszenvvel tekinteni a Windows felhasználókra, addig az Ubuntu örömmel és segítve fogadja őket(tehát itt a különbség az, hogy barátságosnak kell-e/lehet-e lenni azokkal, akik a mindennapokban épp azokat az elveket tapossák, amikben az adott szereplő hisz).
A szerző konklúziója az, hogy a két megközelítés - a tiszta elvek mentén haladó és a pragmatistább - közösen alakítják a történelmet és az itt tárgyalt esetekbem még kérdéses melyik milyen mértékben, de a végső szót a szavazók és a PC piac szereplői fogják kimondani.
----
Így visszaolvasva még két dolgot tennék hozzá.
1. ha jól értem a fenti értelemben vett pragmatista is ugyanazon elveket tűzi célul, ugyanoda szeretne elérni, de a hétköznapokban hajlandó azokból visszavenni kicsit, ha úgy érzi, hogy az hosszútávon közelebb visz a célhoz. Másként megfogalmazva, hajlandó itt-ott kicsit besározódni, ha az gyorsítja a haladást. Tehát neki sem az a célja, hogy majd az egész végén is valami vegyes rendszer legyen, hanem csak azt mondja, hogy míg oda elérünk, addig ezt meg kell engedni. (ezt csak azért mondom, mert lehetne úgy is, hogy már célul sem azt a szabad szoftveres világot tűzi, amit Stallmanék elgondoltak)
2. szerintem a tiszta elvi álláspont nem fogadná el azt, amit a végén ír a szerző, hogy az méri le a dolgokat, hogy mennyien szavaznak rá, vagy mennyien használják az adott rendszert, hanem nyilván azt mondná, hogy többet ér kevesebb tisztán szabad szoftveres rendszer, mint több vegyes.
