Sziasztok! Szeretnék váltani Windowsról Ubuntura, de sajnos néhány súlyos probléma miatt kénytelen voltam visszatenni a Windowst. Megjegyezném, hogy kezdő vagyok a témában. A problémák a következők: [Megoldva] ATi HD 2600 Pro videokártyám van (PCIe), és a megfelelő driverek engedélyezése után a gép rettentően belassul. Ha bekapcsolom a 3D effekteket, akkor a filmnézés lehetetlenné válik, és a programok, effektek is akadnak. Az ATi hivatalos honlapjáról letöltött meghajtóprogrammal nem tudom, mit tegyek. [Megoldva] Winfast TV 2000 Deluxe TV Tuner kártyám van, de sajnos nem tudom üzembe helyezni. Olvastam, hogy valami tvtime nevű program kell, de azzal sem tudtam semmit sem kezdeni. Nagy szükségem lenne a tunerre. [Megoldva] Az Ubuntu Live módban is egy idő után lefagy, telepített rendszerrel ugyanez a helyzet. De korábban ugyanezen a gépen minden gond nélkül futott (pl. 1 héttel korábban) [Megoldva] Nem tudom, mennyire van megoldva Ubuntun a HD film lejátszása. Windows-ban a KMPlayer nevű programmal gond nélkül le tudok játszani bármilyen HD filmet (720p, 1080p), de Ubuntun csak az első képkockát tudom előcsalogatni, utána semmi. Mindenféle lejátszót próbáltam már. [Megoldva] Logitech Quickcam Express webkamerámat sem tudom aktiválni sehogy. Hivatalos támogatás elméletileg nincs Linuxhoz (sajnos nem csak ennél). [Megoldva] Egyszerűen feltettem a Wine nevű programot, amivel eddig tudtam játékokat is futtatni. Azonban az utóbbi 3 indításnál (Live mód) a program semmit sem tett, amikor társítottam egy .exe fájlal. Igazából ennyi lenne, azt még hozzátenném, hogy a gép nem játékra kell, csak egy-egy régebbi játékot eddig tudtam futtatni, akár Mario-t is, de sajnos most az sem megy. Valamint nem szeretnék egyáltalán Windows-t használni, tehát nem szeretném a két rendszert egy gépen. Kérlek Titeket, adjatok ötleteket arra, hogy a fenti problémákat hogyan tudnám orvosolni. Az Ubuntu friss rendszer lenne most a gépemen. Ui. Remélem jó helyre írtam, mert van itt hardware kérdés is és szoftveres is.
Problémák az Ubuntu 9.04-el [MEGOLDVA]
Szia! Az ATI-s drivert en ugy szoktam felrakni, hogy kiadok egy ilyen parancsot terminalban ott, ahova a filet letoltottem: sudo sh ./[letoltott_file_neve] bekeri a jelszavadat, majd elindul egy ablakban a telepito. Itt pedig kb. csak next,next-eket kell nyomni.
Tedd fel az ubuntut rendesen de dual bootba. Utána menj fel az IRCre és kérj Szupportot! Aztán real-time meg tudod oldani a porblémáid. Ha mennek a dolgok és úgy érzed nincs szükség a Winydózra akkor szedd le azt is. Webcam fájó pont, nem csak támogatások nincsenek de csevegők sem túlzottan amik kezelnék...
Köszi, hogy segítetek, megpróbáltam megint, de amint engedélyeztem az ATI zárt meghajtókat, kijelentkezésénél beadott egy rakás színesen villogó karaktert, csipogott, és többet nem akart elindulni. Betöltötte, de képet már nem adott. Újra. A Wine gond megoldódott, csak lassú, de még kibírom, amit még nem említettem, hogy a Hamachi nevű progi elvileg Linuxos változatban is letölthető, de nem tudtam beüzemelni... Na de amint tudom megpróbálom megint, megvan eredeti CD-n a 32 bites változat, és letöltöttem a 64 bitest is.
Mate91Szia! NE engedelyezd a zart meghajtot, az nalam is szetcseszi a dolgot. Ehelyett kapasbolt az ati oldalarol letoltott drivert tedd fel ahogy fentebb irtam (HD-s kartyaknal ennek biztosan mukodnie kell) valamint telepites utan ki lehet adi egy aticonfig --initial parancsot, ez helyrerakja az xorg.conf-ot ha valami nem stimmelne vele.
lacirtaSzia! Sikerült feltennem a rendszert újra, eddig nem volt vele gond. Ugyanakkor megpróbáltam feltelepíteni az ATI drivert, de a terminál azt írja, hogy "command not found". Egész pontosan: " sudo: ati-driver-installer-9-7-x86_64.run: command not found". Esetleg tudsz valamit erre mondani? Nem tudom mit lépjek. A zárt meghajtót ajánlgatja, de nem tettem fel.
lacirtaKöszi mindkettőtöknek, sikerült feltelepítenem, de csak miután átneveztem ati.run-ra, addig sehogy sem volt hajlandó elindítani. Szóval most elvileg fel van telepítve. Próbáltam futtatni az aticonfigot, de ezt írta: "aticonfig: Writing to '/etc/X11/xorg.conf' failed. Bad file descriptor." Na az a helyzet, hogy valószínűleg a fenti hiba miatt a kép megjelenítése hihetetlenül belassult, minden ablakmozgatás másodpercekig tart, mire átrajzolja. Mondanom sem kell, a 3D sem működik. Az Alkalmazások menüben megjelent a Catalyst Control Center, alatta pedig a super-user mód, de hiába kattintok rájuk, semmi sem történik. Huhh mennyi gond van ezzel :) Az aMSN webkamera beállításainál látok valami furcsa nevű kamerát, ami nem ad képet, és a TV Tunerem nevét, gondolom a rendszer felismerte mindkettőt, csak valamiért nem működnek. A TVTime kell a tunerhez?
Mate91Add el az ATI kártyát. És vegyél végre normálisat (nVidia). Ennyi.
"- Nem tudom, mennyire van megoldva Ubuntun a HD film lejátszása. Windows-ban a KMPlayer nevű programmal gond nélkül le tudok játszani bármilyen HD filmet (720p, 1080p), de Ubuntun csak az első képkockát tudom előcsalogatni, utána semmi. Mindenféle lejátszót próbáltam már." Az MPlayert (gnome alatt gMplayer, gui-val) próbáltad már? Telepíthető synaptic-ból, vagy a http://www.mplayerhq.hu/design7/dload-hu.html oldalról is (Magyar supportja van) Ugyanehhez az oldalon skin-eket, leírásokat is találsz! Természetesen a megfelelő codek-ek sem ártanak, de ezeket szintén synaptic-ból tudod telepíteni! Üdv: Shiva72
Mate91Szia! Az én gépemen alapból ment, de meglepő módon, amikor hozzákapcsoltam USB-n egy kínai telefont, annak a kameráját is látta webkameraként, és működött is (Csííz-el ellenőrizve) A te kamerád - ha jól értettem - egy Logitech QuickCam Express kamera. Honnan vetted, hogy nincs supportja? Ajánlom figyelmedbe a http://www.quickcamteam.net/devices oldalt, különösen a http://www.quickcamteam.net/devices/non-uvc-webcams szekcióját. Itt - elvileg - azt írja, hogy a te kamerádhoz van driver. (0870 ST602 Logitech QuickCam Express Logitech QuickCam for Notebooks Labtec WebCam driver: qc-usb )http://qce-ga.sourceforge.net/ Ez azt jelenti egészen pontosan, hogy a te webcamodhoz a QuickCam USB camera driverre lesz szükséged. Ezt megtalálod a http://qce-ga.sourceforge.net/ oldalon. (ott letöltheted) Ott van a teljes installálás menetének leírása is. A kamerát a Csííz (Cheese) progival ellenőrizheted a leggyorsabban, ez a Telepítés/eltávolítás menüpontban felpakolható az Ubira. Remélem tudtam valamennyit segíteni. U.i.: A Google a te barátod! Használd!!!!!!!!! Megjegyzem, nem igaz az a megállapításod, hogy nagyon sok kamerának nincs linux supportja. Körül kell nézni, mert nagyon sok csapat dolgozik a témán! Üdv: Shiva72
Verona007Ha rendesen be van configolva a kártya, nincs vele semmi gond. Én egy kicsi, 128-assal hajtom az asztali gépet, és a Compiz minden további nélkül, gyönyörűen és szaggatásmentesen fut. (a kocka-effekttől kezdve a blur-ig, minden!) Tehát javaslatom: Ülj le, olvass át minden fellelhető dokumentációt, aztán kezdd el előröl, mert valamit nagyon benéztél! Nem kell kapkodni, csak lassan. De javasolnám, hogy ha valóban Linuxozni akarsz Windows helyett, akkor a win-es beidegződéseidet hagyd el! A "Köszi mindkettőtöknek, sikerült feltelepítenem, de csak miután átneveztem ati.run-ra, addig sehogy sem volt hajlandó elindítani." írásoddal kapcsolatban: ha egy file-t futtatni akarsz, akkor először is futtathatónak kell lennie. Nem akarok most távoktatást tartani, a fórumtémák között találsz ezzel kapcsolatban bőséges információt, akár kezdő szinten is. Egyébként ha bent vagy abban a könyvtárban, ahol a futtatható file van, és így írod be: ./ati majd ütsz egy TAB gombot, akkor a file nevet hozzácsapja a parancshoz, és már csak egy enter-t kell böknöd rá. Valószínűleg Te elírtad a file nevet, ezért nem ment! Üdv: Shiva72